A spanyolok a majomhimlő elleni oltás dózisainak megosztását kérik

virusmaszk-logo
Orvosi és FFP maszkok, kesztyűk, fertőtlenítők

Egy dózis, több oltott

Az ABC országos spanyol napilap beszámolója szerint a spanyol egészségügyi minisztérium azért kérte, hogy egy-egy adag vakcinát több ember között lehessen megosztani, mert az oltóanyagból csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre.

Virusmaszk

Virusmaszk

A kezdeményezés a madridi tartományi kormánytól származik, amely szerdán tette meg erről szóló javaslatát azzal, hogy a jelenleg előírt mennyiséget osszák öt részre, viszont egy oltás helyet kettőt adjanak be, a másodikat 28 nap elteltével.

Ketten már belehaltak a majomhimlőbe

Az Egyesült Államok után Spanyolországban regisztrálták a legtöbb majomhimlős esetet, számuk meghaladja az ötezret. Két ember belehalt a betegségbe.

Az EU-ban Spanyolország a legnagyobb gócpont

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) július 23-án jelentette be, hogy a több mint 70 országban megjelent majomhimlő terjedése egészségügyi szempontból immár "rendkívüli helyzetet" eredményezett, amelyet álláspontja szerint emiatt mostantól globális vészhelyzetnek kell tekinteni.

Mivel Spanyolország az egyik leginkább érintett ország, elsőként kapta meg az uniós Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóságon (HERA) keresztül az Imvanex nevű, feketehimlő elleni védőoltás 5300 adagját, mert tapasztalatok szerint az oltóanyagot eredményesen alkalmazzák a majomhimlő esetében is.

Kétféle szerrel harcolnak

A nemrég kezdődött spanyol oltási kampányban az igazolt betegekkel szoros kapcsolatba került személyek kapják meg a vakcinát, amelyből az ABC információ szerint 12 ezer dózist szállítottak eddig Spanyolországba.

A központi uniós beszerzésből érkezett a majomhimlő kezelésére használt Tecovirimat nevű vírusellenes készítményből is. Az antivirális szert elsősorban azoknál a betegeknél alkalmazzák, akiknél a kór súlyos tüneteket okoz.

Magyarországon egyelőre viszonylag kevés a regisztrált majomhimlővel fertőzött beteg, de az oltások nemsoká elérhetőek lesznek hazánkban is.

Forrás: MTI