Újfajta tünetek jelentkeznek a majomhimlőnél

virusmaszk-logo
Orvosi és FFP maszkok, kesztyűk, fertőtlenítők

A betegség, melynek epicentruma jelenleg Európában van a WHO szerint, korábban lázzal, fej- és izomfájdalommal, valamint megnagyobbodott nyirokcsomókkal, majd kiütések megjelenésével jelentkezett.

Virusmaszk

Virusmaszk

A kezdeti tünetek leírása az afrikai eseteken alapul, a mostani járványban azonban nem ezek jelentkeznek elsőként a CDC szakemberei szerint. Jellemzőbb, hogy a szájban, valamint a nemi szervek és a végbélnyílás környékén megjelenő kiütések az első jelei a betegségnek, melyek később sem terjednek el az egész testen úgy, mint a korábbi afrikai eseteknél.

A mostani majomhimlős betegek testén elszórva vagy kisebb területeken lokalizálva jelennek meg a kiütések, és vannak, akik influenzaszerű tüneteket is tapasztalnak – írja az NBC News.

A kiütések másképpen is változnak a betegség előrehaladtával, mint eddig – a korábbi megbetegedéseknél a kiütések először laposak, majd megemelkednek, megtelnek folyadékkal, majd gennyes hólyagokká válnak, melyek aztán leszáradnak és leesnek.

Most viszont különböző állapotú kiütések egyszerre vannak jelen az érintettek bőrén.

Vannak új tünetek is: az amerikai betegek egy része a végbélben vagy a végbélnyíláson tapasztalt fájdalomról számolt be vérzés mellett, illetve vannak olyanok is, akik végbele begyullad, esetleg úgy érzik, üríteniük kell, holott beleik üresek. Ezeket a tüneteket korábban nem tapasztalták majomhimlős páciensek.

Az eredeti cikk teljes terjedelmében az infostart oldalán olvasható.