Sok a fertőzött
Eddig 4300 embernél igazolták a fertőzést Spanyolországban, és közülük 120-an kerültek kórházba - közülük egy beteg belehalt a majomhimlőbe.
A fertőzöttek között 10 hónapos és 88 éves is van.
Mindenhol jelen van
A vírus az ország minden tartományában megjelent, a legnagyobb mértékben Madridban és Katalóniában, 1600 és 1400 diagnosztizált esettel.
3750 fertőzöttről rendelkeznek részletes információval, amelyből kiderült, hogy 82 százalékuk szexuális úton kapta el a majomhimlőt.
Rendkívüli helyzet
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) július 23-án jelentette be, hogy a több mint 70 országban megjelent majomhimlő terjedése egészségügyi szempontból immár "rendkívüli helyzetet" eredményezett, amelyet álláspontja szerint emiatt mostantól globális vészhelyzetnek kell tekinteni.
Habár a majomhimlő már évtizedek óta jelen van Közép- és Nyugat-Afrika egyes részein, eddig nem okozott járványt az afrikai földrészen kívül. A hatóságok csak idén májusban figyeltek fel az európai, észak-amerikai és ázsiai fertőzési hullámokra.
Soron kívüli oltások
Mivel Spanyolország az egyik leginkább érintett ország jelenleg, elsőként kapta meg az uniós Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóságon (HERA) keresztül az Imvanex nevű, feketehimlő elleni védőoltás 5300 adagját, mert tapasztalatok szerint az oltóanyagot eredményesen alkalmazzák a majomhimlő esetében is. A központi uniós beszerzésből érkezett a majomhimlő kezelésére használt Tecovirimat nevű vírusellenes készítményből is. Az antivirális szert elsősorban azoknál a betegeknél alkalmazzák, akiknél a kór súlyos tüneteket okoz.
Forrás: MTI