Szlávik elárulta, miért aggódik a majomhimlő miatt

virusmaszk-logo
Orvosi és FFP maszkok, kesztyűk, fertőtlenítők

Hosszú lappangási idő, láz, izomfájdalom, kiütések, amikből aztán hólyagok lesznek, amik kipukkadnak – ezek a tünetek jellemzik a több európai országban is felbukkant majomhimlőt, ami egyébként a feketehimlő rokona. Az infektológus főorvos szerint furcsa, hogy úgy tűnik, nem behurcolt esetekről van szó.

Virusmaszk

Virusmaszk

Újabb vírus, ezúttal a majomhimlő kezdi borzolni az emberek idegeit. Eddig négy európai országban – Portugáliában, Németországban, Angliában és Spanyolországban –, valamint az Egyesült Államokban diagnosztizáltak ezzel a kórral betegeket.

„A betegség nevét hallva azt gondolhatnánk, hogy a majomhimlő csak majmokban terjed, de sajnos nem így van” – kezdi Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Mandinernek. A vírus okozta tüneteket 1958-ban egy kísérleti majomkolónián fedezték fel, innen kapta a nevét, akkoriban még csak az állatok között terjedt, később valószínűleg rágcsálóktól kaphatta el az ember. 1970-ben Kongóban találták az első fertőzött embert, a megbetegedés a 2000-es év elejéig csak Afrikában fordult elő, ekkoriban hurcolták be a vírust Európa néhány országába és az Egyesült Államokba – hangsúlyozza az infektológus.

Vagyis, mint kiemeli, eddig kizárólag behurcolt esetekről volt szó: a betegséget a lappangási időszakban vitték be az érintettek Nigériából az Egyesült Államokba.

Abban, ami most zajlik, az a furcsa, hogy a mostaniak nem ilyen behurcolt esetek.

A cikk a mandiner.hu oldalán olvasható el, idekattintva. »